Konyhaasztalból íróasztal

Ez az asztal az idők folyamán sokféle funkciót töltött már be. Volt finom ételek elkészítésének színhelye, gyúrtak rajta tésztát, volt étkezőasztal, virágtartó a teraszon, sőt még tapétázó asztal is… most pedig íróasztalként született újjá. A jobb napokat is megélt konyhaasztal eredetileg egy fiókkal és egy gyúródeszkával rendelkezett.

Ez utóbbi, az idők során valahol, valamikor elveszett, így a felújítás során a gyúródeszkát tartó síneket leszereltem róla. A csapolásokat újraragasztottam, és alaposan átcsiszoltam az egész vázat. Mivel az asztal lapja erősen megrongálódott, és a mérete sem volt megfelelő az íróasztal funkcióhoz, ezért újra cseréltem.

A váz Annie Sloan Chalk Paint festékkel lett átfestve, két rétegben. Festés után az éleket finoman visszacsiszoltam. Befejezésként pedig viasszal kezeltem. Az új asztallapot vizes bázisú lazúrral festettem, öt réteg került rá, mire elérte a megfelelő színt, majd lakkoztam, szintén vizes alapú lakkal.

Felhasznált anyagok:
– Annie Sloan Chalk Paint krétafesték, Old White szín
– Annie Sloan Clear Wax
– Boróka Fabevonó Lazúr, paliszander szín
– Fénylakk, selyemfényű

Az asztal mérete: 120x60x75 cm

Anyaga: tömör fenyő

Tekintsd meg az íróasztalról készített fotókat!

Hasonló témák

Küldje el kérdését, üzenetét!

2022-05-20T12:46:14+01:00
Go to Top