Project Description

Játszd újra! – Családi ház lakberendezési tervezése!

Játszd újra!

Felújítandó családi ház lakberendezési tervezése.

  • helyszín: Szentendre
  • alapterület: 40 m2

Hegyoldalban kanyargó utcák, hatalmas fák között megbúvó házak, madárfütty és kedves, mosolygós szomszédok. Egy ilyen helyen talált rá a fiatal pár arra a házra, melyben első közös otthonukat alakították ki.

A tulajdonosok a ház kiválasztásakor egy dologban biztosak voltak, Szentendrén kell lennie. Érthető a ragaszkodás, hiszen itt voltak gyerekek, itt élnek rokonaik, barátaik, sőt munkájuk is ide köti őket. Viszonylag rövid keresgélés után találtak rá erre a 40 m2-es házra, mely csak néhány száz méterre van attól a helytől, ahol a fiatalasszony felnőtt. A ház rossz állapota, korszerűtlen, huzatos nyílászárói, elavult vezetékei, burkolatai szükségessé tettek egy komolyabb felújítást. El is kezdték a munkát a nyílászárok cseréjével, és a fürdőszoba átalakításával.

A házban a fürdő az egyetlen falakkal leválasztott helyiség, ezért a fennmaradó területen sok funkciót kellett egyesíteni. Ehhez kérték a segítségemet egy korábbi, újságban megjelent munkám alapján. Első találkozásunkkor azzal a bizonyos Széplakkal a kezükben vártak. A ház stílusa, színvilága olyan legyen, mint a korábban bemutatott lakásé – ennyi volt a tulajdonosok kérése. A tér funkcionális felosztása során a ház legtágasabb

A tároló bútorokat falba süllyesztettük, így nagy méretük ellenére sem hatnak nyomasztólag, ugyanakkor elnyelik a tulajdonosok összes holmiját. A szellős berendezés érdekében nem alakítottunk ki külön hálófülkét, hanem egy kihúzható kanapét helyeztünk el. Így egy tágas nappali alakult ki, ahol a vendégségbe érkező rokonok, barátok is kényelmesen elférnek. A térérzetet tovább növeli a nyílászárok nagysága, általuk a kert is a lakás szerves részévé vált.

A konyhai gépek egy részét ajtók mögé rejtettük, így amellett, hogy segítik a háziasszony munkáját, a látványt sem zavarják. A ház valamennyi beépített bútorát egyedi tervek alapján, asztalos készítette el. Ennek köszönhetően maximálisan ki tudtuk használni a rendelkezésre álló teret, ami egy kis lakás esetében különösen fontos. A tulajdonosok igazi békeszigeteként tekintenek új otthonukra, ahová egy nehéz nap után öröm hazatérni. A lakás bemutatásra került a SZÉPLAK 2011. januári számában.

Képgaléria

Kedves ügyfeleink írták korábban

„Amikor szakembert kerestem, hogy segítsen épülő házunk kialakításában, ösztönösen óvakodtam azoktól, akiknek a refrenciái nagyon hasonlítottak egymásra. Az első, ami Joó Annamária oldalán szemet szúrt, hogy az általa berendezett otthonok stílusa milyen sokféle, a stíluson belül pedig kifinomult és szép. Őt magát is nagyon szimpatikusnak találtuk, ezért felkértük a ház belső kialakításának megtervezésére. Nem csalódtunk: nem a saját ízléséből indult ki, hanem a miénkből. Az általunk megadott sarokköveket fejlesztette egy gyönyörű, harmonikus egésszé, amelyben az első pillanattól otthon érezzük magunkat. Mindenben segített, végig velünk volt, mindig számíthattunk rá. A közös munka élmény volt, az eredmény pedig várakozáson felüli lett – azóta is élvezzük szép és tökéletesen „kézreálló” otthonunkat.” – S. Zsuzsanna

„Amikor felmerült a lakóparki lakásunk tervezése egyértelmű volt, hogy Joó Annamáriát bízzuk meg lakásunk berendezésével és tervezésével. 2008 óta, több mint 14 éve dolgozik lakásainkon. Stílusáról néhány szó. Rugalmas és mindig meghallgatja, hogy milyen irányban szeretnénk elindulni. Ötvözni tudja a régi darabokat, akár antikot is, a legmodernebb stílusokkal. Így nem kell megválni a régi bútoroktól, hozott darabokból is teljesen új hangulatot tud kihozni. Hagy választani saját ízlésünk szerint, legyen az például csempe, tapéta vagy egyéb textilek. Nyugodt, meghallgatja a kliens ötleteit is, de elmondja rögtön a véleményét, hogyha úgy gondolja, hogy az általunk elképzelt megoldások kicsit sántítanak. Precíz, pontos, még a szűk határidőket is be tudja tartani a megadott költségvetésen belül. A lehető legjobb megoldást próbálja megtalálni, a legkedvezőbb áron. Ötletei, bútormegoldásai, kivitelezése a legmagasabb minőséget képviselik. Átgondolt, szervezett munkavégzése példaértékű. A magyar piacot kiválóan ismeri, legyen az beszerzés és egyéb munkák kivitelezése. Kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően saját mesterembereivel tudja a megtervezett lakásbelsőt megvalósítani. Az elmúlt időszakban nekünk távmunkában bonyolította le a külföldi ingatlanunk teljes berendezését, felújítását. A 2020-21-es világjárvány ideje alatt pedig a kivitelezővel tárgyalt, a hibákat kijavíttatta, és projektmenedzselte a lakáskivitelezést és berendezést. Így kulcsra készen kaptuk meg magyarországi lakásunkat. Szívből tudjuk ajánlani, ha kellemes, stílusos és nem utolsó sorban praktikus otthont szeretnének.” – Mercedes & Jérôme

„20 éve épült családi házunk felújításához lakberendező, belsőépítészt kerestünk. Joó Annamáriát ajánlották. Szerencsére elmondhatjuk, hogy jó választás volt, mivel kiváló munkát végzett. Elavult, korszerűtlen lakásunk igazi otthonná vált, rengeteg praktikus megoldást kaptunk. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy nemcsak számunkra szépséges, harmonikus az otthonunk, hanem barátaink, látogatóink is valamennyien kifejezik a tetszésüket. Még egy fontos dolog, Annamária mindvégig segítségünkre volt az igényünknek legjobban megfelelő, minőségi, de gazdaságos berendezések megtalálásában. Munkáját csak ajánlani tudom mindenkinek”  – K. Emőke

Küldje el kérdését, üzenetét!